Kérdezz bátran :-)

      


Tisztázzuk le, hogy mi is pontosan a HDMI 2.0, mivel tud többet, mint a HDMI 1.4, Hogyan érheted el a 4K 60fps jelfolyamot, és hogy jelenleg hogyan vernek át a HDMI 2.0 kábelekkel és a 4k 60fps-el néhány webáruházban, vagy üzletben.

A HDMI szabványok folyamatosan frissülnek, mintegy utat biztosítva a készülékgyártóknak és a kábel gyártóknak a következő lépcső megugrására. Ebből fakadóan a szabványok mindíg egy lépéssel a széles tömegek számára elérhető fizikai valóság előtt járnak. Egy ideje sok weboldalon lehet olvasni, hogy megjelent a HDMI 2.0 szabvány, aminek a hatására többen keresni kezdik a HDMI 2.0 kábeleket. Való igaz, hogy megjelent néhány kijelző, amelynek a HDMI aljzatához odavan írva, hogy HDMI 2.0, de ennek a kihasználására sok lehetőség még nincs. Nézzük, mit is tud a HDMI 2.0.

Hogy ne menjünk vissza nagyon az időben, említsük meg a HDMI 1.3 szabvány korát. Ebben az időben a Full HD 1080p volt a legnagyobb felbontás a földi halandók számára. Ezek a kábelek, ezt a felbontást maximálisan tudták és tudják kezelni. Majd létrehozták a HDMI 1.4-et, amely már garantáltan tudja kezelni a 3D és a 4K tartalmakat akár nagyobb színmélység esetén is, illetve a kiemelt minőségűek audió téren tudják a Audio Return Channel (ARC) funkciót, ami egy visszatérő audió csatornát jelent a TV és a házimozi erősítő között, hogy külön kábelezés nélkül visszajusson a hang a TV-ből az erősítőbe, illetve tudják még kezelni a Dolby TrueHD és DTS-HD Master Audio tartalmakat. Videó szempontjából pedig akár két videó jelfolyamot is tudnak kezelni egy időben 60Hz-es képfrissítés mellett, de csak Full HD 1080p módban. Nagyjából ennyit garantál a HDMI 1.4-es szabvány, és körülbelül ez az a szint, amit a jelenleg elérhető készülékek (nem studiótechnikára gondolok) ki is tudnak használni. Ezzel el is érkeztünk a következő lépcsőhöz.

Miben több a HDMI 2.0 mint a HDMI 1.4?

HDMI 2.0

Először is tisztázzuk le a 4K, Utra HD kérdést, mert ezzel kapcsolatos a legnagyobb újítás a HDMI 2.0 szabványban. Az Ultra HD felbontás 3840x2160px. Ennek a 21:9-es változata a 4096x2160px. A HDMI 1.4 kábelek ezt a felbontást tudták kezelni 24 illetve 30 kép/másodperces képfrissítéssel.
A HDMI 2.0 ezt a 4K felbontást (3840x2160px) tudja kezelni 60Hz-es képfrissítés mellett. A 4096x2160px képarány frissítési frekvenciája is javul, de azt még nem lehet tudni, hogy milyen mértékben, valószínűleg itt is 60fps lesz a nyerő.
És el is érkeztünk ahhoz a fájdalmas kérdéshez, hogy jelenleg (2015.05.19.) hogyan vernek át bennünket azzal, hogy a kínált kábel már HDMI 2.0 szabványnak megfelelő. A profi HDMI 1.4 kábelek valóban tudják a 60Hz-es képfrissítést, csak nem 4K felbontáson, hanem Full HD-n. Ennek ellenére, HDMI 2.0-ként árulja néhány webshop.
Ez, még "csak" HDMI 1.4. Ha majd ha az adott HDMI kábel a 4K felbontást fogja kezelni 60Hz-es képfrissítéssel, akkor lesz HDMI 2.0 szabványnak megfelelő.

Az adatátviteli sebességet úgy kell felfogni, mint két összetevő szorzatát. A videó jel kép része alapvetően álló képek sorozata.
Ezért a kábel lehetőségeit egyrészt az határozza meg, hogy ezeknek e képeknek mekkora a mérete. Ez függ a felbontástól, ami esetünkben 4K, és függ még olyan tényezőktől, mint pl. a színmélység. A szorzat másik oldala pedig az, hogy másodpercenként mennyi ilyen képet kell átvinni. Ez a két összetevő adja ki a videójel kép részének a sávszélesség igényét. Ezért van az, hogy a HDMI 1.4-es kábelek a 4K felbontást csak 30fps-en (kép/másodperc) bírják átvinni, de a Full HD felbontást, ami a 4K negyede, akár 120fps-en is átviszik. Negyedakkora képből négyszerannyi fér át ugyanazon a kábelen, a két összetevő szorzata megegyezik.
A HDMI kábelek leírásában előszokott fordulni a 60fps is mint képfrissítési frekvencia, de ez 2db Full HD adás egyidejű küldésére vonatkozik.
A szorzat (átviteli képesség) itt is ugyan az. 4db Full HD = 1db 4K. Ezért 1db 4K jel 30fps-en = 2db Full HD jel 60fps-en = 1db Full HD jel 120fps-en.
A HDMI 2.0 ennek minimum a duplája, 1db 4K 60fps-en. Azért mondom, hogy minimum, mert hivatalosan a 2.0 két 4K/60fps-t fog tudni egyidejűleg átvinni.
Ne hagyd magad megtéveszteni az olykor egymásnak ellentmondásos számokkal a kábelek leírásaiban!

A másik fontos előrelépés az egyidejűleg 32 audió csatorna kezelése, és a legmagasabb audó mintavételezési képesség 1536kHz-re emelése, ami lehetőséget fog biztosítani egy elég durva hangrendszer kiépítésére.
A 32 audió csatorna azért lehet fontos, mert a HDMI 2.0 egy időben 2db 4K videó jelfolyammal is elbír majd, amihez 2db 7.1-es hang is tartozhat.
A két videó jelfolyam jól jöhet majd a játék konzolokon azoknál a játékoknál, amelyek jelenleg osztott képernyővel használhatóak 2 játékos esetén.
Ez tud majd szétválni 2 kijelzőre, ami sokkal profibb lesz a jelenlegi megoldásnál. Azonban ahhoz, hogy ez egy kábelen fusson, a kijelzőket is fel kell szerelni több HDMI 2.0 aljzattal hasonlóan a DisplayPort-hoz, hogy láncbaköthetőek legyenek.
Ez az osztott képernyő helyett 2 külön képernyő megoldás már most is működhetne két HDMI kábelen abban az esetben, ha a konzol lenne felszerelve két HDMI kimenettel. Ez azért nincs még, mert akkor a konzolnak kétszer akkora számítási teljesítményt kellene elvégeznie, amit még nem tud. Többek között ezért is várhatunk még a HDMI 2.0 kábelre.

4K 60fps-t akarok használni, HDMI 2.0 felirat szerepel a HDMI aljzatom mellett.

4K 60 fps

A cikk elején már említettem, hogy megjelent pár képernyő, amelyet már HDMI 2.0 aljzattal szereltek fel, és ezek a készülékek tudják a 4K 60fps felbontást.
Nos ez igaz, azt azonban tudni kell, hogy itt kettőn áll a vásár. A lejátszó eszköznek is tudnia kell ezt a szintet. A jelforrások nagyrésze azonban még mindíg "csak" 4K 30fps-t tud. Itt is a PC videókártyák járnak az élen, mert ezekből az eszközökből jelentek meg először olyanok, amelyek valóban tudják a 4K 60fps jelet szolgáltatni.
Ez nyilván fog változni, idővel elterjettebb lesz, és ennek nyomán majd megérkeznek a HDMI 2.0 kábelek is, hogy kiszolgálják ezt a piaci igényt. 

Update: Juhééé! Megjöttek az első HDMI 2.0 kábelek,
amelyek valóban tudják a 4K 60fps-t!

Végre eljött a várva várt pillanat, amikor megjöttek az első 4K 60fps-t tudó HDMI 2.0 kábelek.
A Delock jóvoltából szeretnék nektek bemutatni egyből 3 ilyen kábelt.

delock hdmi 2.0
Delock HDMI 2.0 kábelek

A hossza mindháromnak 2m, egyenlőre csak ebben a hosszban elérhetőek, remélhetőleg ez hamarosan változni fog.
(UPDATE!!! Már válltozott is. 25cm-től 4,5m-ig érhetőek el fekete és fehér színben!)
Amiben különböznek, az a csatlakozó végek.
Érkezett ugyanis mindkét végén normál méretű HDMI csatlakozóval szerelt, egy Mini HDMI - HDMI és egy Micro HDMI - HDMI válltozat.

HDMI 2.0 kábel
Delock HDMI 2.0 kábelek / HDMI, Mini HDMI, Micro HDMI

A normál, a Mini és a Micro HDMI csatlakozókkal ki is merűltek a különbségek, a továbbiakban említésre kerőlő jellemzők mindhárom kábelre vonatkoznak.
Az első és legfontosabb jóság a 4K kezelése 60fps mellett. Dehát elvégre ezért HDMI 2.0 kábel. A második jóság, az elképesztően vékony kábel. Mindössze 3.2mm a kábel átmérője, ami gyakorlatilag megeggyezik egy vékonynak mondható USB egér vezetékének vastagságával. Mivel azonban ezekben a HDMI 2.0 kábelekben mégiscsak 19 csavart érpár fut, háromszoros árnyékolással, egy kicsit sprődebb egy egér vezetékénél, de merevségről azért nem beszélhetünk. A vékony kábel, viszont kicsi sújt jelent, ami hasznos lehet pl. drónok esetében. Ezt a vékony, könnyed stílust a csatlakozó is folytatja, ugyanis az is extra rövid műanyag borítású de fémházas csatlakozó. Az alábbi képen látható a különbség egy átlagosnak mondható HDMI kábel és az új HDMI 2.0 kábel között.

vékony hdmi kábel
Vékony, kis csatlakozós HDMI 2.0 kábel

A fenti képen az új Delock vékony kábeles, kis csatlakozós HDMI 2.0 kábel látható egy szintén Delock, szintén 2m-es HDMI 1.4 kábel mellett, valamint egy B-Run 2m-es HDMI kábel mellett. Ezt azért írom, mert tényleg nem egy 35m-es vastag durung kábellel hasonlítottuk össze, hanem ugyanolyan hosszú társaival.
Egyenlőre ennyi újdonsággal szolgálhatok a HDMI 2.0 kábelek világából, remélem hamarosan bővül a választék ezen a téren is.
Az áruházban a kábeleket megtalálhatod a saját kategóriáikban hossz növekvő sorrendben: HDMI kábel , Mini HDMI kábel, Micro HDMI kábel.
Vagy legyűjtve az összes HDMI 2.0 kábelt, illetve szintén lelistázva az összes 4K 60fps kábelt.

hdmi 2.0 kábel

 

A 4K 60fps kapcsán azonban nem szabad megfeledkezni a DisplayPort kábelekről sem.

Itt már létezik a DisplayPort 1.3, amely tudja kezelni ezeket az igényeket is.
Nyilván a kijelző és a videókártya gyártók is egyre gyakrabban fogják ilyen csatolókkal ellátni a készülékeiket.
Visszatérve a jelenhez, már elérhetőek olyan DisplayPort kábelek, amelyek tudják a 4K 60fps-t. Sajnos egyenlőre csak mimi Displayport - Displayport kivitelben, ráadásul csak 1, illetve 2m hosszban. Így ha olyan szerencsés vagy, hogy a gépeden mini Displayport kimenet van, a kijeléződön pedig DisplayPort bemenet, és mindkét készüléked tudja a 4K 60fps-t, akkor tudunk neked segíteni kábel ügyben.
Itt találod a 4K 60fps képes Displayport kábeleket.

Itt találhatod meg a teljes 4K/60fps választékunkat:

 

 
Szerző: HdmiShopHU